Rubeus Hagrid

Mit tanultunk Rubeus Hagridtól?

Mikor először találkoztunk Hagriddal, még nem volt professzor, de mint kulcs- és háztájőrző már akkor is a Roxforthoz tartozott. Az évek alatt rengeteget tanulhattunk a kedves félóriástól, és itt nem a Durrfarkú Szurcsókok komplikált felépítésére gondoltunk. Habár, hát, igazából arra is.

A hűség bizalmat szül

Mégis ki tudta volna jobban bemutatni a varázsvilágot Harrynek, mint Hagrid, aki ugyanannyira nélkülözhetetlen része az iskolának, mint amennyire kívülálló is. Már akkor tudtuk, hogy nagyon fontos szerepet fog játszani, mikor elszállította a kis Harryt a Dursley házhoz. Dumbledore akkor azt mondta, hogy az életét is rábízná Hagridra, annak ellenére, hogy McGalagony professzor előtte erősen megkérdőjelezte a félóriás képességeit. Hagrid hűsége minden negatívumot felülírt az igazgató szemében, így nem is csoda, hogy mikor Harry elszállítására került sor, csakis a repülő motoros háztájőrző jöhetett szóba.

Hogyan viselkedj a varázslók között?

A varázsló közösségbe való első bepillantást mindannyiunknak Hagrid szolgáltatta, a bagolypostától kezdve a Reggeli Prófétáig. Ugyanakkor semmi sem tudta felkészíteni Harryt arra, ami az Abszol úton várta, ez a mágikus kis utca London belvárosában, benne a koboldokkal teli bankkal, a varázspálca bolttal, és az emberekkel, akik egymást tapossák, csak hogy beszélhessenek vele a Foltozott Üstben. Hagrid, az ő kedves mosolyával és lényegre törőmagyarázataival volt a legtökéletesebb ember arra, hogy eloszlassa a Harry tudatlansága miatt feltörő aggályokat. Nem mellesleg elég jól leordította Vernon bácsit is, amiért az megpróbálta kiirtani a mágiát Harryből.

Nem kell varázserő, hogy varázslatos legyél

Lehet, hogy Hagrid vezeti be Harryt a varázsló társadalomba, azonban, az igazat megvallva (csinos rózsaszín esernyője ellenére is) neki egyáltalán nem lenne szabad varázsolnia, hiszen viszonylag fiatalon kicsapták a Roxfortból. Mágia híján jóval többet támaszkodik fizikai erejére, mint a többi Professzor: karácsonyfát cipel, varázslényeket nevelget, vagy éppen teát szolgál fel.  Mindezek ellenére biztosak vagyunk benne, hogy Hagrid törött pálcájának darabkái abban a bizonyos esernyőben vannak elrejtve (tekintve, hogy miket tud vele tenni)

Félrevezető megjelenés

Első pillantásra Hagrid igen félelmetesnek tűnhet: egy hatalmas férfi hosszú, bozontos hajjal és szakállal, apró bogárszemekkel és megszámlálhatatlan, tortákat és kerti peléket rejtő zsebbel.  Aki viszont ismeri, tudja, hogy Hagrid minden, csak nem félelmetes. Hűsége páratlan, és talán túlságosan is kedves, mivel sose ítél első látásra. Valójában minél szörnyűbb híre van egy varázslénynek, annál valószínűbb, hogy Hagrid szimpatizál vele. Szinte mindig arra törekszik, hogy a legjobbat lássa másokban.

A múltad nem határozza meg a jövőd

Rita Vitrol a Tűz Serlegében mindenki előtt felfedte, hogy Hagrid félóriás. Hagrid ezt ezeddig elhallgatta, mert pontosan tudta, milyen rémes hírük van az óriásoknak, amiért Voldemort Nagyúr mellé álltak, és rettegett többiek reakciójától. Pedig talán Hagrid áll a legmesszebb attól, hogy Voldemort szövetségese legyen, hiszen amennyire szereti a varázslényeket, pont annyira gyűlöli a sötét mágiát. Szerencsére ezt a barátai is pontosan tudták. Épp ezért nem engedte Dumbledore, hogy felmondjon, és ezért győzködte őt Hermione, Harry és Ron is. Nem véletlen az sem, hogy Hagridnak fontos, hogy Harry nyerje meg a Trimágus Tusát. Ahogy ő mondta:

„Megmutatnád nekik, hogy nem kell aranyvérűnek lenned ahhoz, hogy győzz”

Hallgass a barátaidra…

Hagrid marasztalásának a tanulsága az, hogy érdemes a barátaidra hallgatnod, ők ugyanis a legjobbat akarják neked. Arról is Hermione, Harry és Ron győzik meg, hogy küldje el Norbertet, tekintve, hogy egy fa kunyhó nem a legmegfelelőbb otthon egy sárkánynak. Hagrid nem egyszer viszonozza a triónak ezt a segítséget. Az Azkabani fogolyban, mikor ki akarja békíteni Ront és Hermionét, azt mondja a fiúnak:

Az emberek néha elvesztik az eszüket, ha az állataikról van szó.”

…és hallgass a szakértőre!

Talán Hagrid nem fejezte be az iskolát, de tudása a varázslényekről igen széleskörű. Így, ha egy hippogriff megközelítéséről, vagy ha a Tiltott Rengetegben élő kentaurokról van szó, el kell ismerni, hogy tudja, mit csinál. Ha egy nálad jóval tapasztaltabb ember magyarázni kezd, jobban teszed, ha figyelsz. Draco Malfoy ezt a saját kárán tanulta meg.

A család fontos (és nem vérrokonságtól függ)

Igaz, hogy az anyja elhagyta, de a család fontos szerepet tölt be Hagrid életében. Ezt tökéletesen reprezentálja az, ahogy az apjáról beszél, vagy hősies erőfeszítései az ő nem is olyan kis öccse, Gróp megsegítésére. De nem csak a vértől függ, ki a családod.  Hagrid otthona a Roxfort, csakúgy, mint Harrynek. Ez nagyrészt a Dumbledore által megteremtett bizalom és kedvesség miatt lehet így. Hagrid mindkét tulajdonságot erősen tiszteli és védelmezi.

Igaz, megingathatatlan hűség

Dumbledore a Roxfort gerince, ami rendületlen hűséget követel. Hagrid ezt a hűséget tökéletesen megtestesíti. Példának okáért minden szörnyűség ellenére megbízik Pitonban, csak mert Dumbledore is bízik benne. Akkor is erősen tiltakozik, mikor az igazgatót leváltják.Egyetlen szó nélkül indul az óriások felkutatására, mikor Dumbledore erre kéri.

Hagrid minden barátjához hű, különösen Harryhez, és a lényekhez, akiket szeret, Norberttől egészen Aragogig. Hűségét nem lehet megkérdőjelezni, ami néha problémákhoz vezet (lásd Aragog emberevő családját). Összességében azonban Hagrid barátsága egy főnyeremény.

Mindig az igazságért küzdj

Az emberekbe vetett bizalma adja Hagridnak az erőt, hogy bátor legyen, és gyakorlatias, tisztánlátó életszemlélete bölcsességgel ruházza fel. Sem azért, mert az Azkabanba küldik, sem a Rita Vitrollal való összetűzése miatt nem engedi meg magának, hogy hosszan keseregjen. Nem mintha nem lenne szomorú, vagy ijedt, egyszerűen csak mindent reálisan szemlél.

Ahogy ő mondja a Tűz serlegében:

„Ami jön, eljön, és csak akkor fogjuk megismerni.”

Forrás: https://www.pottermore.com/features/what-we-learned-from-rubeus-hagrid

Fordította: Ercon Black

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.